Levelesláda

„Levizsgáztaaaaaam! Köszönöm Judit, köszönöm, köszönöm. Tudom, hogy számodra az érdekes, hogyan működött az ANTiIZGULIN, de a legfontosabb az, hogy tökéletesen, és teljesen. Az első vizsgánál még nem tartottam be pontosan a tanultakat, már akkor is jobban éreztem magam. De arra a bizonyos keddre úgy készültem, ahogyan tanítottad: minden egyes lépést szigorúan végigvittem. Az ígért csoda megtörtént. Olyan nyugodt, magabiztos és teljes voltam, semmiféle izgalom, tünet, lámpaláz nem jelentkezett.”

Imre, 26, orvostanhallgató

 

„Olvastam az ANTiIZGULIN könyvet, mielőtt elmentem hozzád a tréningre, és azt hittem, hogy elég lesz egy kis megerősítés. Most értettem meg, hogy mit is jelent, ahogy te mondod a „személyre szabottság”. Ígértem, hogy beszámolok a prezentáció eredményéről. Több, mint vártam, hiszen nem csak a lámpaláz múlt el, de teljes mértékben, hanem életemben először végre nem túllenni akartam a szereplésen, hanem élveztem, hogy megosztok valamit. Köszönök mindent!”

G Sándor, 41, HR igazgató

 

„Nagyon sok köszönni valóm van. Egyrészt jó volt beszélgetni, elég megdöbbentő tapasztalat volt, hogy mennyire nem vagyok tisztában saját magammal. Másrészt igazad volt: úgy működik a tréning, ahogyan ígérted. Az állásinterjúra még izgalommal indultam el otthonról, bár sokkal kevésbé, mint korábban, és mire beléptem, teljes nyugalom, és ahogy mondogatni szoktad: magabiztosság lett úrrá rajtam. Kitűnően sikerült, ahogyan a második kör is csütörtökön. Ma pedig aláírtuk a munkaszerződést. Egy év kínlódás után, végre megint teljesnek, értékesnek érzem magam. Minden percet köszönök, amit a tréningjeiden töltöttem.”

Judit, project manager

 

"Drága Judit, már tudod, hogy több mint harminc éve kínlódtam a lámpalázzal az élet szinte minden területén, és ahogyan te nevezed, a „nyilvános szereplés” VOLT a meghatározó. Tegnap volt a negyedik, szerinted utolsó tréningünk, és ma megtörtént velem a csoda. Igazad volt, nem kell benne hinni, ha valaki, hát én csak elvégeztem az összeállított gyakorlatokat, és betartottam a szabályokat, de erősen kételkedtem abban, hogy ennyire egyszerű lehet. Nem csak hogy megtartottam életem első felszabadult meetinggel egybekötött prezentációját, de megtapsoltak. Soha nem történt velem ilyen, ráadásul ez nálunk nem is szokás. Szinte hallom, ahogy azt mondod, magamnak legyek hálás a sikerért, de arra kérlek, oszd meg, hogy másoknak is jusson a bizalomból. Valóban megváltoztattad az életem, és olyan különös szabadságot érzek, amit korábban sohasem. Kérlek a teljes nevem, és a céget ne írd ki. Valahogy így gondolom:"

Ferenc, 49, nagyvállalati marketing igazgató

 

„Korábban bele sem gondoltam, hogy a lámpaláz mennyire megkeseríti az életemet. Azt hittem ilyen vagyok, és ezzel együtt kell élni, mint egy gyógyíthatatlan betegséggel. Véletlenül találtam rá a tréningre az interneten, és napokig vajúdtam, hogy írni merjek egyáltalán a korábban a televízióból ismert műsorvezetőnek. Meglepett, és bevallom nagyon jólesett a fogadtatás. Őszinteséget, barátságot, megoldást kaptam, és nagyon gyorsan. Négy találkozás után azt mondta Judit: már csak alkalmaznom kell, amit tanultam, nem kell többet mennem. És igaza volt. Kivétel nélkül minden technika működik, valóban személyemre szabott volt a tréning, és nem túlzás azt állítani, hogy megváltozott az életem. „

Tamás, 32, IT vezető

 

„Tíz éve ugyanazon a munkahelyen dolgoztam, és már nem szívesen. Hiába pályáztam meg rengeteg állást, ha behívtak is állásinterjúra, még visszajelzést sem kaptam utána. Egyre kevesebb lett az önbizalmam, és kezdtem azt hinni, biztosan pontosan tudják, hogy kit vesznek fel, csak papíron kell meghirdetni a munkahelyeket. Végső kétségbeeséssel jelentkeztem be Judithoz. Mindössze három személyes tréningen vettem részt. Átalakítottuk az önéletrajzomat, felkészített az állásinterjúkra, megtanultam önmagamat adni, és a leendő munkáltató fejével gondolkodni egyszerre. Elkezdtem újra keresgélni, és az új önéletrajz nyomán, mindenhová behívtak, egy héten belül három állásajánlatot is kaptam. Januártól már az új munkahelyemen kezdhetek! „

Szilvia, 55, irodavezető

 

"Ez egy olyan tréning, ami magamról tanított, a hozzáállásomról, a működésemról, de teljesen egyedi módon.  Az elején tartottam tőle és nem is hittem, hogy valaha leküzdhető a lámpalázam, de kísérletképpen kipróbáltam, mert magamban nem, de Juditban bíztam. Olyan módszereket ismertem meg, amik egyszerűek, nagyszerűek és a legfontosabb, hogy működnek. Közgazdászként mondhatom, hogy ez volt eddigi legjobb befektetésem!"

Csilla, 30, közgazdász

 

„ Túl egyszerűenek és túl bonyolultnak tűnt egyszerre az ANTiIZGULIN lánc. Ezért szót sem kellett fogadnom, nemigen hittem benne. Szebben fogalmazva meglehetőesen szkeptikus voltam. Azért kipróbáltam, és mindent betartottam. És a fene egye meg, működik. Elsőre, másodikra és már sokadszor is. Judit, nagyon köszönöm, hogy vagy. Tényleg. Már tudod, hogy nem vagyok sem udvarias, sem könnyen meggyőzhető. Ahogy mondtad, egy igazi tudós, kizárólag a megismételt eredményt fogadja el.  A módszered tökéletesen működik és valóban nem hátráltatja a bizalmatlanság. Bárcsak előbb ismertelek volna!„

Imre, 53, kutatómérnök, informatikus

 

„Sikeresen megtörtént a 150 ember előtti "szereplésem."Büszke vagyok magamra, egyszerűen imádtak és én is őket. Felemelő érzés volt! Ehhez az élményhez Judit segített hozzá. Akinek ilyen affinitása van, bátran menjen hozzá, ne hezitáljon. Még egyszer nagyon szépen KÖSZÖNÖM Judit."

Carol, 35, rendezvényszervező

  

"Juditot akkor kerestem meg, amikor életem első nyilvános zenei szereplése előtt álltam. Szerettem volna, ha azok, akik a dallamokat hallgatják, átélhetnének valamit a zene által: valamit, ami „a szívben még megvan”.

Judit segítségére azért volt szükségem, mert korábban ha néztek, miközben zenéltem (próbákon), elkezdett remegni a kezem és a dallamot is gyakran elrontottam ebben a – számomra „veszélyes” – helyzetben. A személyes tréning során – ami hangulatában egy meghitt baráti találkozáshoz hasonlított valódi rá(m)hangolódással és figyelemmel –  olyan technikákat tanultam meg, amelyek segítségével el tudtam érni, hogy a számomra kiélezett helyzetben már nem a lámpaláz uralt engem (holott jelen volt valamiféle szereplési izgalom) és amelyek által a hallgatósággal sikerült egymásra hangolódnunk.

Ezek a technikák egyrészt a fellépés előtti és alatti teendőkre vonatkoztak, a fellépésre készülés mozzanataira, hogy sikerüljön jelen lenni abban, ami történik és a mondanivalót közvetíteni; másrészt segítettek a megjelenésben: hogy az engem hallgatók figyelme is a tartalomra terelődhessen, és együtt tudjunk „lélegezni” a közönséggel.

Igaza volt Juditnak: „Ha megcsinálod, működik!”. Tényleg így volt. Átélték. Megérintette őket.

Katalin, 36, kezdő zenész, közgazdász

 

„Három alkalommal voltam Juditnál, mert úgy éreztem, hogy az előadásaimban nem tudom visszaadni azt, aki valójában vagyok, és tudtam, hogy Ő az, aki őszintén el fogja mondani, hogy mi a baj. Először végig hallgatva teljesen rám hangoldódott, majd azt mondta, hogy a probléma nem EGY nagy  probléma, hanem sok apró összetett. Végigmentünk a részleteken, jegyzeteltem, és először csak 1-2 dolgot építettem be az előadásaimba, aztán mindig egy picit többet. Ma már pont annyi ember jár hozzám, amennyit szeretnék, az izgalom elmúlt, és sokkal jobban önmagam vagyok akkor is, ha 20, akkor is ha 60 embernek adok elő. Mindenkinek ajánlom, mert nem csak tréninget kap az ember,  ötleteket és tanácsokat, hanem sokkal többet: felemelő kritikát, amiben a szív nem törik össze, megértést, és egy nagyon jó barátot is!”

Andi, előadó tanár


„Nekem és rólam szólt a tréning - nem általános, sablonos dolgokat hallottam- olyan praktikus eszközöket tanultam, ami "nekem" jó, amitől "én" fejlődök. Megmutattad nekem, hogyan tudom időkereteken belül, sokkal érdekesebben, színesebben, figyelemfelkeltően, mégis önmagam maradva megtartani az előadásomat. Azt is megtanultam, hogyan tudok kapcsolódni a hallgatósággal, hogyan tudok fókuszáltabb lenni. Kaptam jól működő technikát arra, hogyan tudom a lámpalázamat kezelni. Összefoglalva: elfogytak a "hogyan?" kérdéseim.  Köszönöm! „

Ilona, 41, oktató, tréner

 

„Eddig minden prezentációm kudarc volt, pedig szinte hetente kell egyet tartanom. Előre rettegtem, alig aludtam előtte, és soha nem éreztem, hogy sikeres lennék. Ötször voltam Juditnál: már nem csak tapssal fejezem be a prezentációkat, hanem élvezem is, sőt előléptettek, álmaim pozícióját is megkaptam. Számomra is hihetetlen volt, hogy ennyire egyszerű, de működött a módszer.”

Dániel, 37, marketinges

 

„Már gyerekként is lámpalázas voltam, feleléskor elsírtam magam, az egyetemi éveket is beárnyékolták a szóbeli vizsgák, szabályosan rosszul voltam, ha felelnem kellett, de később még a főnökömhöz sem mertem bemenni. Most újra tanulni kezdtem, de inkább halasztottam a vizsgáimat, mert képtelen voltam teljesíteni, hiába tanultam, csak makogtam, és vörösödtem. A tréningen tanult technikák egytől egyik működtek, bár bevallom nemigen hittem benne. Levizsgáztam, és már új társaságban sem a sarokban ülök. Olyan érzés, mintha reménytelen helyzetből megnyernék egy versenyt. Legyőztem a lámpalázat örökre.”

Tamara, 29, villamosmérnök

 

„Gyakran kell prezentációt, meetinget tartanom, vagy a médiában nyilatkoznom. Képtelen voltam kezelni a rám irányuló figyelmet. Ennek fizikai tünetei is voltak, de a legrosszabb a teljesítményem volt, sohasem tudtam összeszedni a gondolataimat a lámpaláz miatt. A tréning magabiztossá tett, és végre találtam valakit Judit személyében, akivel a munkahelyi konfliktusokat is rendszeresen átbeszélhetem, és könnyedén rendezni tudom. Köszönet érte.”

Gábor, 44, vállalkozó