Egy másik asszony illata

Vajon hányan láttak már ilyen rovart alulról? És vajon érdekel-e bárkit is, hogyan néz ki? Egyáltalán elgondolkodik-e valaki azon, hogyan készülhet el egy ilyen fotó? És mi is ez, ki is Ő: szöcske, sáska, tücsök, vagy egyéb kategória? És vajon jól van, nem szorul segítségre? Reggel, amikor lefotóztam, még nem sejthettem, hogy délután mi történik.

A furcsa néni nagyon szárnyaszegett volt. Szedett-vedett, rongyos kabátban ácsorgott reménytelenül pillogva egy nagy kereszteződésben. A másik oldalról láttam, hogy néhány járókelőhöz odalép, majd pár másodperc múlva magára hagyják. Annyi minden megfordult a fejemben: koldus, bolond, esetleg a televízióban, újságokban oly sokat emlegetett csaló, aki szánalmat ébresztve próbál pénzt kicsalni naiv járókelőktől. Amikor átértem, hozzám is odalépett. Dohos szagot árasztott, szinte éreztem, milyen régóta nem láthatott a teste, ruházata vizet. A körmei sárgák és piszkosak voltak, kis bajuszkája, zavaros tekintete minden volt, csak bizalomgerjesztő nem.

- Angyalom, tudna segíteni?

- Nem tudom, de próbáljuk meg. - mondtam kicsit hátrálva.

- Hol vagyok?

- Az Astoriánál. El tetszett tévedni?

- Nem tudom. Mit kérdeztem az előbb?

Amikor itt tartottunk, csikorogva fékezett mellettünk egy autó, vészvillogóval leparkolt a tilosban, és kiszállt egy csokornyakkendős, szuper elegáns Úr. Tisztára, mint egy amerikai filmben.

- Mama, jaj, végre! Egy hete keresünk már! Gyere, semmi baj, hazamegyünk.

- Az Édesanyja? - kérdeztem elhűlve.

- Igen, néha elkóborol, de nem akarom intézetbe adni, velünk van, és imádjuk. Egy tündér, a legjobb anya, és nagymama… volt… Alzheimeres. Eddig néhány óra alatt előkerült… és most már egy hete kerestettük.

- Mama, honnan vetted ezt a ruhát, és mi történt a tiéddel?

- Elcseréltem, másnak jobban kellett. - mondta lehajtott fejjel a Néni… aki már nem is tűnt dohszagúnak. Elgondolkodtam, vajon milyen illata is lehetne az előítéletnek… ha lenne.