Barkó Judit
Barkó Judit
Magyar English

Kikukázott cica

Ha beütöd akármelyik internetes keresőbe a depresszió szót, ezerszámra találhatod a magyarázatokat, megoldásokat, gyógyszereket, terápiákat, gyógyíreket, útmutatókat, okokat, tudományos felfedezéseket, s azok igaztalanságát is. Ha találkoztál már igazi depresszióssal, akkor tudod, hogy van valami, ami közös bennük: egy idő után elképesztően egyedül maradnak, s félelmetesen magányosak. Ha találkoztál már magát gyógyultnak tartó depresszióssal, akkor szívesen beszél kifelé vezető útjáról, s megannyi kínjáról is. Én még sosem voltam depressziós, nem tudhatom. Persze, volt már rossz kedvem, ismerem a kilátástalanságot, mély szomorúságot, gyászt, hiányt, elhagyatottságot, fájdalmas lelki állapotot, de azt a poklot, amiről a betegek beszélnek, hál istennek nem tapasztaltam meg.

Csak gondolkozom: mi lehet az a valami, ami olyan mérhetetlen ellentéte az életigenlésnek, hogy szembe megy az ember ősi ösztönével, a túléléssel. Halálos betegség diagnózisa, szeretett személy elvesztése, anyagi kilátástalanság, karmikus adósság?

Dorka négy évig volt beteg.  Számomra az a félelmetes, hogy ő nem tudja, mitől. Eleinte szánták, sajnálták, törődtek vele, később elege lett környezetének a „nyavalygásból” és magára hagyták. Pszichológushoz járt, különféle terápiákra, végül a pszichiátrián kötött ki. Altatták, gyógyszereket kapott, amiket újra és újra be kellett állítani. Tompa lett, és magányos. Azután jöttek a betegségek, képzeltek és valódiak, pánik rohamok, petefészek gyulladás, asztma, cukorbetegség, magas vérnyomás. Jöttek újabb gyógyszerek, gyógyteák, csodagyógyítók, és már ott tartott, hogy feladja.

De vajon mitől alakult ki? Mi volt az előzmény? Átlagos házasság, jó munkahely, aránylag kellemes férj, gyerekek, anyagi biztonság… semmi különös. Semmi sokkszerű, váratlan, feldolgozhatatlan esemény a múltban. Más is így él. Sokan élnek így, és nem lesznek depressziósak.

A szakember azt mondta: lényegében a tudomány is találgat, és lényegében nem találtak még közös kiváltó okot, ami minden depressziósra igaz, és olyan terápia sincsen, ami mindenkinek ugyanúgy segítene. A gonosz depresszió is ugyanolyan egyéni, mint mi magunk.

A lábtörés sem gyógyul egyformán, s vannak, akik több infarktust is túlélnek, biztosan Te is hallottál csodálatos gyógyulásokról, s érthetetlen halálokról.

Dorka gyógyulásának történetét megosztotta velem:

A negyedik év vége felé feladta. Egy napon, fogalma sincs, hogy miért, az összes gyógyszerét, teáját, homeopátiás készítményét, illóolaját, önsegítő könyvét, relaxációs és autogén tréninges cédéjét egy szép kupacba tette, belepakolta egy régi lepedőbe és ügyesen lelavírozott velük a kukáig. Nem volt vele terve, nem akart új életet kezdeni, nem volt cél, vagy ok, egyszerűen csak cselekedett minden tudatosság nélkül. Amikor felnyitotta a bűzös, szürke műanyag kukát, nyivákolást hallott. A kismacska még leginkább csak egy szürke gombolyagra hasonlított, a szeme szinte nagyobb volt még, mint az egész cica. „Meghalt volna, ha nem veszem ki, ha nem viszem haza, ha nem bugyolálom be.”

Ki tudja, hogy a legártatlanabbak kiszolgáltatottsága hogyan hozhat gyógyírt?

Biztos kíváncsi vagy, hogy mi van most Vele. Lili, a cica már 5 éves.  Dorka férjhez ment egy dán perzsamacska tenyésztőhöz, és terápiás állatokat nevelnek depressziósok számára. Kérdeztem, miért gondolja, hogy így segíthet másokon, miért gondolja, hogy a cica lehet gyógyír? Azt felelte: „Valahogyan csak hálásnak kell lenni, nem?”...és ezen a ponton én elsírtam magam.