Barkó Judit
Barkó Judit
Magyar English

Családban marad vagy családban ragad?

Elegem van mindenből. Mindennap ugyanaz, és ugyanúgy! Tudod, mennyire szeretném, ha egyszer, azt mondaná a feleségem: „De jó, hogy hazajöttél!”

Csak azt hallgatom, hogy mit, miért nem csinálok meg, hogy miért nem keresek többet, hogy mivel vagyok lemaradva, és hogy ő mennyit dolgozik, minden rajta van, és én semmit sem teszek. Szerinte én egy lusta, tutyi-mutyi alak vagyok. Az évet sem tudom, amikor utoljára összebújtunk… és már kedvem sincs hozzá.

Elegem van mindenből. Mindennap ugyanaz, és ugyanúgy! Tudod, mennyire szeretném, ha egyszer, azt mondaná a férjem: „De jó, hogy már itthon vagy!” Csak azt hallgatom, hogy milyen fáradt, miért nem osztom be jobban a pénzt, és miért nincs már megint elmosogatva, és hogy ő mennyit dolgozik, minden rajta van és én semmit sem teszek. Szerinte én egy lusta, elhanyagolt sárkány vagyok. Az évet sem tudom, amikor utoljára összebújtunk… és már kedvem sincs hozzá.

Elegem van mindenből. Mindennap ugyanaz, és ugyanúgy! Tudod, mennyire szeretném, ha egyszer, azt mondaná Anya, Apa:” De jó, hogy végre együtt vagyunk!”…

Az a baj, hogy a fentieket nem én találtam ki, viszont én hallgattam végig. Dániel negyven körüli, informatikus, aki esténként még eljár számítógépeket javítani. Már nem sportol, nem olvas, nem tanul, ha hazaér csak egy sörre, és némi focimeccsre vágyódik. Lenke egy multi cég mindenese, reggelente ő viszi iskolába a gyereket, hetente csak egyszer vásárol, már nem sportol, nem olvas, nem tanul, ha hazaér csak egy jó beszélgetésre és kedvességre vágyódik. A kis Dani a napköziben ebédel, ha hazaér csak arra vágyódik, hogy ne legyen veszekedés otthon, és ne őt hibáztassák mindenért. Van lakásuk, hitelük, beteg nagymamák, távfűtés és bizonytalanság. Válni nem akarnak, mert nem tudnak. És még senki sem csalta meg a másikat. Erre mindketten nagyon büszkék. Harmadrangú jós is megmondhatja, hogy mi fog történni. Egyiküknek, majd másiknak is lesz egy használhatatlan szeretője, valamiféle lehetetlen jövőképpel, összevesznek, kiborulnak, jön valamelyiküknek egy komolyabb kórság, ijedtség, hazugsággal tűzdelt ígéret dömping, kibékülés, és minden kezdődik majd elölről. Már meg sem hallják, meg sem látják az életmódváltásról, önismeretről szóló ordító irományokat, riportokat. Már csak legyintenek, és a reménytelenség oltárán égetik el azt a boldogságot, ami az esküvőn 15 évvel ezelőtt még olyan forró csókot hozott, hogy a pap is elpirult tőle.

Hol van az már!- sóhajtottak szinte egyszerre, amikor szóba került a múlt, és az erő, ami egymás felé húzta őket a balatoni kempingben.

Van valami, ami sehogyan nem hagy nyugodni. Tudom, hogy Te, aki ezt olvasod vagy magadra, magatokra ismersz, vagy határozottan tudod, esetleg kicsit lesajnálva, hogy mit kellene nekik tenni, hogyan lehetnének újra életvidámak, lelkesek, és elevenek. Te tudod, de ők nem. Te úgy érzed, meg tudnád csinálni, ha ilyen helyzetbe kerülnél, de azt hiszed, veled nem fordulhat elő, mert időben észrevennéd a jeleket, és cselekednél. A Te problémádat pedig talán ők kezelnék könnyedén. Fura. Vajon kénytelenek vagyunk elfogadni a személyes probléma-megoldókánk korlátait? Vajon bele kell nyugodnunk, hogy nincs megoldás, és csak egyre beljebb csúszunk a nehézségekbe? Én azt tapasztaltam, hogy bizony ama Sors nevű mindenható, néha komoly, ám komolytalannak tűnő tréfáival karmává akarja alakítani az életünket. És azt is észrevettem, hogy Mi, Te, és Ő is- képesek vagyunk mégis Fölé kerekedni. Képesek vagyunk győzni, és igenis mindenkinek megadatik, épp csak máshogyan, hogy észrevegye, megállítsa a boldogtalanság induló görgetegét. Már régen tudom, hogy a jó tanács, a kölcsönkönyv és egy újabb tanfolyam sem segít, ha nincs vágy a változtatásra. De azt is tudom, hogy még senkinek sem sikerült egy másik ember boldogság iránti vágyát kívülről tetté kovácsolni.

Te vagy, aki tehet.