Az angyali pele

A kertben áll három fenyő. Tökéletes háromszöget alkotnak, épp akkorát, hogy közéjük fér egy nyugágy. A tűlevelek gótikus kapuként találkoznak, ha befekszel, s fölnézel. Éreztem, hogy van ott valami, amire normális ember azt mondja: kamu. Mindenem zsizsergett néhány perc után, és megoszthatatlan élményeim voltak. Ahogy teltek a napok, s jöttek a családtagok, barátok, ismerősök, sorra ajánlgattam mindenkinek: próbálják ki a helyet.

Szép lassan kibontakozott számomra a kép: ott mindenki azt kapja, amire épp szüksége van. Katinak az allergiája, Csabának a vesegörcse múlt el, Juli összetört lelkéből vigyorgás, Enikő gondjaiból felszabadító sírás lett.  Volt, aki testkilépésről, lebegésről, spirális húzóerőről számolt be. Dóri kutyája pedig jó darabig kerülgette a három fenyő rajzolta teret, majd óvatosan dugta be mancsát, s végül nagyon rövid időt töltött ott. Szinte mindenki elaludt, s a tervezett öt-tíz percből többnyire egy óra lett.

Én is elaludtam… s álmomban már híres volt a Három Fenyő. Óránként jöttek az emberek, testi-lelki bajukkal, s csodás gyógyulások, felüdülések parkja lett a telkünk. Néhány hét múlva már kénytelen voltam telefonon biztosítani a bejelentkezést, később fölvettem egy, majd három segítőt, akik odakísérik, regisztrálják a klienseket. Építettünk egy kis várót, volt büfé teával, pokróccal és füstölőillattal. Hamarosan elkezdtek fizetni a lehetőségért, elébb ajándékot, később pénzt is hoztak. Napi tíz órában lepték már el a kertet a gyógyulni vágyók, s a nyaralóból lassan kiszorultunk, sosem voltunk már kettesben. Hamarosan messzi tájakról utaztak hozzánk, volt, aki bejelentkezés nélkül, karban gyermekével, vagy nagybeteg hozzátartozójával jött távoli városokból, országokból, sőt földrészekről is és könyörgött, hogy ez az utolsó remény, bármit kifizet, csak tegyek kivételt. Az első hangos szóváltást a kliensek között hamarosan üvöltözés, majd verekedés követte. A betört fejű fickót a mentő vitte el. Hajnalban arra ébredtünk, hogy néhányan átmásznak a kerítésen, és egymást lökdösik ki a nyugágyból. A dulakodás után összetört a nyugágy, s csak a hirtelen támadt vihar akadályozta meg, hogy emberéletet követeljen a harc.

A villám kegyetlen volt. Mint valami eretnek mágia lángolt a kettéhasított húsz méteres fenyő.

Az orromra huppant egy apró tobozt. Riadtan ébredtem, percekig tartott fölmérni, hogy nincs senki a kertben, ragyogóan süt a nap, átölel a csend és egy bátortalan szempár keresi a tekintetemet. A pele bámult rám, miközben újabb tobozt bökdösött orrocskájával…