Barkó Judit
Barkó Judit
Magyar English

A bolhapiac árnyékában

A párizsi bolhapiac, a Clignancourt hatalmas erdejében pillanatok alatt elveszett. Már maga sem tudta merről indult, s ahhoz képest merre jár. Órák óta bandukolt, és csak sötétedéskor fogta föl, nem csak hogy semmit sem vett, de nem is látott semmit. Csak ődöngött, nézgelődött, bámészkodott, de látni, nem látott. A „valamit csak kéne venni” erősen odafurakodott a lelkéhez. Régi térképek roskadoztak egymáson a színes maskaraszerű öltözékben didergő árusnál. Nem nagyon tudott franciául, alkudni pedig végképp képtelen volt, hát rábökött az egyik sárga tekercsre, áltudományosan nézegette, majd büszkén előkotorta a szükséges összeget, és mosolyogva távozott. Igyekezett úgy mosolyogni, hogy az eladó azt higgye, fogalma sincs micsoda elképesztő értéket gomboltak le róla.

Otthon aztán előkerült a bőrönd aljából a foszlott térkép, amit csak most nézett meg igazán. Egy Metro térkép volt, besárgítva, kisség megégetett szélekkel, néhány kreált lyukkal.

„Gonosz vénasszony! Csaló!”- gondolta dühösen, és akkor még maga sem tudta miért haragszik annyira, de apró fecnikre tépte a kincstelenséget.

Hiába, na, a bűn az, amit annak érzel. Hogy miért érzed annak, már jóval bonyolultabb. Benne van a hagyomány, a neveltetés, a tapasztalatok, hitek, hiedelmek, és némi igazság, ám a valósághoz ritkán van köze. Fölfogni, hogy hősünk lelkiismerete már ott vibrált, amikor vásárlásra késztette magát, mert léhűtőségnek ítélte, hogy csak úgy mászkál, nos, nem könnyű annak, akivel épp történik. Észrevenni, hogy milyen mérhetetlenül rettegsz, hogy átvernek, becsapnak, megaláznak, lenéznek, bizony, kell hozzá figyelem. Ahhoz még több kell, hogy belásd: lehetetlen téged lényegében becsapni, megalázni.

És a legizgalmasabb az, ha átéled, hogy minden apró hazugságod visszatér hozzád valahogyan, valahonnan, valamikor, hogy segítsen: annak a drága embernek, aki valójában Te vagy, ne árts a félelmeiddel, mert nem érdemli meg.