Barkó Judit
Barkó Judit
Magyar English

A boldog trotty

  • Ha már ennyi pénzünk van, miért ne járjon a gyerek oda, neeem? - kérdezte szokott nyafogós hangján.

Kislányként annyira szegények voltak, hogy gyakran azért nem tudott elmenni az iskolába, mert az egyetlen ruhája nem száradt meg az alig fűtött vályogház nyirkos falai között. Büdöskének gúnyolták az osztálytársai, pedig Marina fürdött minden nap, igaz hideg vízben, és mosószappannal, de fürdött. A dohszag kegyetlenül beleivódott még a bőre alá is. A szakadt nejlonszatyor volt minden birtoka, abban vitte a tanszereit is. Többet volt éhes, és fázott, mint nem, és már huszonkét éves volt, amikor először megtapasztalta, milyen a jóllakottság.

Amikor határozottan „nemszerelemből” férjhez ment a Trottyhoz pontosan tudta, mit akar: jólétet. Semmi mást, csak azt, hogy a nélkülözést fölváltsa a Sok. Végigundorodta a terhességéig vezető szeretkezéseket, majd bezárta ölét a Trotty előtt, amint anya lett. A drága partik, parfümök, ruhák és éttermek világában senki sem sejtette honnan jött, ő pedig igyekezett elfelejteni a múltat. Semmiféle kapcsolatot nem ápolt tovább nyomorgó családjával, s csak néha féldegélt, hogy mások megtudják a múltját. A fia, Lőrincke igazi elkényeztetett, lusta kölyök volt, akit hol a magaviselete, hol a tanulmányi eredményei miatt tanácsoltak el iskolákból.

Az új főiskola, „ami drága, az a jó” alapon került kiválasztásra és merőben új módszereket alkalmazott, de Marinának erről fogalma sem volt.  Lőrincke fél év múlva már kitűnő bizonyítvánnyal büszkélkedett, majd egy este váratlanul kijelentette, hogy ő mostantól Lőrinc, és családfakutatónak készül.

Marina újabb pokoltánca kezdődött. Néhány hét alatt minden borult: a Trotty megtudta, hogy egy szépen kitervelt hazugságlánc áldozata, hogy Marina nem is egy grófi család árvája, és a barátok számára is kibontakozott a valóság. A válóperes tárgyalás után a fiát, a férjét, társadalmi pozícióját s a vagyonát is elveszítette.

A fűtetlen albérletben ütemesen csöpögött a csap, és egy darab szalonnabőrke kandikált ki a ragacsos viaszosvászonnal borított asztalon hagyott zsírpapírból. Ezeréves nejlonszatyor lógott a hasadt kárpitú széken.

  • Kell egy új Trotty. - mondta Marina szenvtelenül. Tudsz kölcsönadni… ki kell néznem valahogy.

A haja lenőtt, bőre fakó volt, és ahogy közelebb hajoltam, éreztem a mosószappan és az áporodottság elegyét.

  • Tudok adni, de másra…

Marina egy évig annak az iskolának a levelező tagozatára járt, ahová Lőrincke annak idején. Takarítást vállalt, fizette az albérletet, eltartotta magát. Amikor a gyöngyház fehér borítékban meghívót kaptam Lőrincke esküvőjére, nem akartam hinni a szememnek. És akkor még kevésbé, amikor láttam, ahogy Marina kíséri fiát az oltárhoz, majd beül a Trotty mellé a padba, és szelíden hozzábújik.

  • Megszerettem, mert elfogadott… és ő is megszeretett, mert megszerettem. – suttogta a lagzin, amint régi-új férjére mutatott, és a hangjából eltűnt a nyafogás.  Csak otthon vettem észre a másik borítékot a táskámban: az egyéves tanulmányok díja volt benne és egy levélke.

Köszönöm, hogy visszakaptam a feleségem, és köszönöm, hogy nem engedte másik trottyhoz. Üdvözlettel: a Boldog Trotty.